100 évvel ezelőtti hősök - Eric Liddell a "szárnyaló skót"

                             

Ki ne ismerné az 1981-ben készült Tűzszekerek című filmet, amely Eric Liddell és Harold Abrahams életét mutatja be az 1924-es párizsi olimpia idején. A filmet 7 oscar-díjra jelölték, amiből 4-et meg is nyert. A filmben szereplő Eric Liddell élete mind a sport és a hit szempontjából igazi példaképet ajándékozott az utókor számára.

100 évvel később újra Párizsban lesz az Olimpia. Eric Liddell élete, az értékek és a hite, amit képviselt, 100 évvel később is példaértékűek.

Eric Liddell presbiteriánus misszionárius szülők gyermekeként született Kínában. Ötéves volt, amikor Skóciába költöztek. 

Apja rajongott a sportért, mindig figyelemmel kísérte az olimpiai játékokat. „Úgy fuss, hogy elvedd a jutalmat” – mondogatta fiának mindennemű küzdéssel kapcsolatban. Eric megfogadta az apai tanácsot, rendszeresen járt bibliaórákra, látogatta a betegeket, mindig barátságos volt az osztálytársaihoz, különösen azokhoz, akik fizikailag gyengébbek voltak, mint ő. Az iskolában hamar kitűnt sportteljesítményével, megnyerte az Év sportolója címet. Már tizenöt évesen kapitány lett mind a krikett-, mind a rögbicsapatban. Az iskola igazgatója szerint minden verseny előtt kezet rázott versenyzőtársaival, és „sohasem a dicsőségvágy hajtotta”.

Kifogástalan keresztény életvitele és népszerűsége folytán a Glasgow-i Evangéliumi Szövetség (GSEU) szóvivőjének választotta. Abban reménykedtek, hogy Eric nagy tömegeket fog vonzani, és sokan fogják hallani az evangéliumot. Testvérével, Robbal felvételt nyertek az Edinburghi Egyetemre, ahol a tanulás
mellett futott és rögbizett. 

Az egyetem Tom McKerchar edzőt jelölte ki számára, aki mikor először látta őt futni, „ágaskodó cirkuszi lónak” nevezte, de meglátta a benne rejlő lehetőséget. Az újságok hamarosan kedvenc útvonalairól cikkeztek, potenciális olimpikonként és a leggyorsabb skótként emlegették, hiszen Liddell előtt skót még nem nyert aranyérmet az olimpián.

Eric megdöbbentette a világot azzal a bejelentésével, hogy vasárnap, a nyugalom napján – amikor is az Úrral és pihenéssel tölti az idejét – esze ágában sincs holmi olimpia ürügyén megváltoztatni addigi menetrendjét. A döntését több hónappal az 1924-es nyári párizsi olimpia előtt meghozta, így éppen abban a számban, a 100 méteres síkfutásban diszkvalifikálta magát, melyben a legeredményesebb volt, és a britek is ebben a számban várták tőle az aranyérmet. Egyesek szerint maga az angol király is megpróbálta rábeszélni, hogy „a haza dicsőségéért” mégis versenyezzen, Liddell azonban így felelt: „Isten parancsa előbbre való, mint a haza dicsősége. Vasárnap nem futok.” Eric célja Isten dicsőítése volt, nem engedte, hogy bárki vagy bármi közé és Isten közé férkőzzön. Végül az Olimpiai Bizottság két másik versenyt ajánlott fel számára, melyeket nem vasárnap tartottak: a 200 méteres és a 400 méteres síkfutást.

A 400 méteres futás napján Liddell a rajtvonalnál állt, amikor váratlanul egy amerikai masszőr egy darabka papírt csúsztatott a kezébe. „Mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek” – szólt az idézet Sámuel első könyvéből. Liddell, markában Isten igéjével futotta végig a távot. Teljesítménye minden várakozást felülmúlt, hiszen nemcsak a versenyt nyerte meg, hanem világrekordot döntött 47,6 másodperces idővel, öt méterrel maga mögött hagyva az ezüstérmes versenyzőt. A verseny után megkérdezték a „szárnyaló skótot” sikere titkáról, mire ő annyit mondott: „Isten misszionáriusnak hívott el, de adott gyorsaságot is, és amikor futok, érzem, hogy Isten kedvét leli bennem… Az első 200 méterben mindent beleadtam, de a második 200 métert csak Isten segítségével tudtam végigfutni.” Néhány nappal az „aranyfutás” előtt Liddell 200 méteren bronzérmet szerzett a döntőn, maga mögött tudva Harold Abrahamst, akivel ez volt a második és egyben utolsó alkalma a versenyzésre.

 

Párizs után Liddell visszatért Észak-Kínába, ahol – szülei nyomdokait követve – misszionáriusként tevékenykedett 1925 és 1943 között. „Mi mindannyian misszionáriusok vagyunk. Bárhol is vagyunk, vagy Krisztushoz vezetjük közelebb az embereket, vagy eltaszítjuk őket Tőle. Isten királyságának dolgozunk” – szólt ars poeticája. Misszionárius munkája mellett továbbra is versenyzett, több bajnokságot nyert. A futás mellett misszionárius-tanárként tanított egy angol–kínai iskolában, majd a szegény gyerekek intézetében bibliai, tudományos és atlétikai ismereteit egyaránt megosztotta a gyerekekkel. Liddell segítségével épült fel a Miny-juan Stadion is, melyet javaslatára a Chelsea-futballpálya alapján készítettek el. Beleszeretett egyik tanítványába, a tizenhét éves kanadai származású Florence McKenzie-be, aki az eljegyzést követően Kanadába utazott, hogy három évvel később szakképzett ápolónőként térhessen vissza. Eric Liddell és Florence McKenzie Tianjinben, 1934-ben házasodtak össze.

Miután a japánok megtámadták Pearl Harbort, Amerika is belépett a háborúba. Kína és Japán háborúban állt, 1941-től már veszélyessé vált a helyzet, ezért a brit kormány felszólította az angol lakosokat, hogy hagyják el az országot. Liddell várandós feleségét két lányával Kanadába küldte, ő maga azonban Kínában maradt, orvos bátyjához csatlakozott, és Sanghaj közelében tanított. 1943-ban a területet elfoglalták a japánok, mindenütt banditák garázdálkodtak, éhség és félelem uralkodott. Időközben a japánok elfoglalták a missziós állomást is, amelynek minden lakosa hadifogolytáborba került. A japánok hamarosan Ericre bízták a tábor megszervezését. Több mint kétezer ember, köztük négyszáz gyerek tartozott az irányítása alá.

Halála napján feleségéhez írt utolsó levelében ideg-összeroppanásról panaszkodott a túlhajszoltság miatt, de valójában gyógyíthatatlan agytumorban szenvedett. 1945. február 21-én, öt hónappal a felszabadulás előtt halt meg a japán weifangi munkatáborban. Utolsó két szava ez volt: „Teljes odaadás".

Röviddel halála előtt Winston Churchill elérte, hogy néhány foglyot szabadon engedjenek. Liddell is köztük lett volna, de átengedte helyét egy állapotos fogolytársának. Nem csupán a táborlakók, hanem Skócia is gyászba borult, különösen a fiatalok napokig siratták. Hadifogolytársai szerint „ő volt a legkiválóbb keresztény, soha senkire nem volt egy rossz szava”. Futócipőjét a tábor egyik cipőtlen gyerekének adta, aki később negyven évig volt misszionárius Japánban. Noha származására nézve nem volt kínai, Sicsiacsuangban, a Mártírok Mauzóleumában helyezték örök nyugalomra.

1991-ben tiszteletére emlékművet állítottak a weifangi táborhelyen, melyre Ézsaiás szavait vésték: „akik az Úrban bíznak, erejök megújul,szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg...”

 

Eliud Kipchoge és Kenenisa Bekele búcsúja a 2024-es párizsi olimpián, a maratonon

Az elmúlt hetekben nagy izgalom előzte meg az atlétikában lassan már veterán korúnak számító Eliud Kipchoge (39 éves) és Kenenisa Bekele (41 éves) párizsi olimpiai részvételét. Azt hiszem mindkét futó pályafutása önmagában megérne egy külön írást. A Kenyai és az Etióp atlétikai Szövetség végül engedi őket futni az Olimpián, a maratoni távon. Minden atlétikát szerető örömére. Bekelének ez lesz a 4-ik, Kipchogének meg az 5-ik Olimpiája. Közös bennük, hogy 21 éves pályafutást zárhatnak le ezzel az Olimpiával. 

Most 2024. május 6-kán volt a 70 éves évfordulója annak, hogy Roger Bannister első emberként a földön áttörte 1 mérföldön a 4 perces álomhatárt. 

Roger Bannistert hívták akkor "history maker"-nek (történelem formálónak). Azt hiszem, hogy kétség nem fér hozzá, hogy Bekelére és Kipchoge-re is illik ez a jelző. Mielőtt belemennék a párharcukba, kicsit tekintsünk vissza a múltra...

A hosszútávfutás történetében mindig is voltak olyan korszakok, ahol valaki egyeduralkodó volt évekig, vagy 2-3 atléta párharca jellemezte azt az időszakot. A párharcok jót tesznek, hiszen segítik, hogy a sportolók határokat lépjenek át...

 Ha országokra bontjuk le, akkor Kenya és Etiópia és Marokkó volt a top 3-ban,  ahonnan világszintű atlétákkal lett gazdagabb a világ. A 2020-as évektől Uganda is felsorakozott ezekhez az országokhoz, s lehet lassan át is fogja venni a vezetést. Kb. 1994 óta követem az atlétikát, s már akkor a kedvencem lett a mindig mosolygós Haile Gebrselassie,  27-szeres világcsúcstartó etióp futó, aki  1500m-től egészen a maratonig megdöntötte a világcsúcsokat. Az ő időszakában 2 nagy vetélytársa volt, az egyik a  kenyai Paul Tergat, akivel a híres  2000-es Sydney Olimpia 10.000m-es döntő mellbedobós párharca vált emlékezetessé. Párharcuk a 10.000m világcsúcsát egészen 26:22-re vitték le. (Tergat 26:27; Gebre 26:22).

Gebrselassie másik nagy riválisa Dániel Komen volt 5000m-en, ahol mindketten 12:40 alá szorították a világcsúcsot (Komen 12:39,74; Gebre 12:39, 36).

Gebrselassie és Tergat párharca kiterjedt a maratonra is, amit fontos a cikkem miatt megemlíteni.

Ahogy a sprintszámokban a 100 m a legfontosabb szám, a hosszú távfutásban meg a maraton. A maraton 1896-ban az egyik eredeti újkori olimpiai versenyszám volt. A táv csak 1921-ben vált szabványossá. A táv az 1983-ban kezdődött atlétikai világbajnokságon is szerepel. 

Az 1896-os Athéni Olimpiát a képen középen futó Charilaos Vasilakos nyerte 3 óra:18 perces eredménnyel. 92 évvel később, 1988-ban Baleyneh Dinsamo, etióp futó már 2:06:50-es erdménnyel tartotta a világcsúcsot. Ezt a csúcsot 10 éven keresztül megközelíteni sem tudták, majd jött Ronaldo de Costa, aki először 2:06:05-re faragta a világcsúcsot, s ő volt az első ember, aki a 40km-ert 1:59:55 alatt futotta, vagyis áttörte a 2 órát 4o km-en. Ezután Khalid Kannouchi egy új, kicsit bátrabb, "agresszívebb" stílussal futva 2002-ben 2:05:38-ra vitte le a világcsúcsot. Érdekesség, hogy a fent említett Haile Gebrselassie akkor debütált életében először a maratoni távon és 2:06:35-cel 3-ik lett. 

A rákövetkező évben, 2003-ban Paul Tergat lefaragta a világcsúcsot 2:04:55-re, amit Gebrselassie 2007-ben 2:04:26-ra, majd 2008-ben első emberként a 2:04-et áttörve 2:03:59-re javított. 

Ezután a világcsúcs után kezdtek el arról beszélni, hogy lehetséges e egy 2 órán belüli maraton....?

Tergat annó azt nyilatkozta, hogy abba belehalna az, aki megpróbálkozna vele. Gebrselassie is önmagát kb. 2:02 -re kalkulálta be, hogy neki ott van a határ...

2008-as évtől viszont szinte évente dőltek meg a világcsúcsok. Kannouchi, Tergat és Gebselassie a bátrabb kezdésük miatt egy lélektani határt segítettek áttörni. Így egyre többen kezdtek  el futni 2:03 és 2:04-es maratonikat.

A 2013-as évben tért át Kipchoge is a maratoni távokra, Bekele meg 2014-ben. Előtte 10 éven keresztül a mezei futó versenyeken és a pályán mérkőztek meg egymással. A 2003-as párizsi világbajnokság volt talán az évtized legizgalmasabb versenye, hiszen a még csak 19 éves  Kipchoge lett a világbajnok, Bekele és a legenda Hicham el Guerrouj előtt. 

 

2004-ben viszont Hicham ElGuerrouj lett a trió közül az olimpiai bajnok. Duplázott is, mert az 1500m-ert is megnyerte úgy, hogy 1996-ban elesett a verseny alatt, s nem került dobogóra, 2000-ben meg második lett. El Guerrouj betelve a sikerrel fejezte be a csúcson a pályafutását még abban az évben. 

Viszont nem így tett Bekele és Kipchoge. Ők még 20 évig versenyeztek, ahogy azt látjuk napjainkban is. A statisztikákat nézve Bekele eredményesebb volt a pályán, mint Kipchoge, hiszen 3 olimpiai aranyérmet és 5 világbajnoki aranyat nyert. Többek között az időeredményei is jobbak. 

Az 5000m-en és a 10.000m-en is ő tartotta a világcsúcsot. Bekele is egy "history maker" volt 5000m-en és 10.000m-en. Kipchogénak viszont a pályán nem adatott meg ez a titulus. 

Mi azaz éhség ami őket még mindig hajtja? Erre nehéz válaszokat találni, de pont ezért számomra igazi példák, hogy megmutatják, hogy akkor amikor már egy élsportoló abbahagyja, bennük megmarad az a tűz és a futás szeretete, hogy akár az élvonalban is tudnak maradni. 

Fontosak az új célok is. Így mindkettőjüknek a maratoni világcsúcs lett a célja. Itt viszont Kipchoge visszakapta azokat a sikereket (2x-es olimpai bajnok lett), amiket a pályán nem tudott elérni, s Bekele szerepelt "gyengébben". A gyengébbet azt idézőjelbe tettem, hiszen amikor Kipchoge 2018-ban 2:01:39-re javította Berlinben a világcsúcsot, akkor Bekele 2:01:41-et futott. 

Kipchoge pályafutásánál valóságossá vált azaz álom, hogy ember 2 órán belül futhatja a maratont. 2017-ban Monzában 2:00:25 másodpercet futott, a "breaking2 projekt "mesterséges"  keretein belül. Ezután utalta arra a mondatra, amit Paul Tergat is mondott, hogy ebbe bele lehet halni. Nem halt meg, hanem elkezdte elhinni, hogy nincsenek határok az embernek, s ezt 2019-ben a "The Ineos 1:59 Challenge" keretén belül megvalósította és 1:59:40-re faragta a világcsúcsot, ami nem hivatalos, de be lett bizonyítva, hogy ember képes lehet 2 órán belül futni. 

Igy Kipchoge is "history maker" lett!

A történelem formálók úttörők, akik hitet adnak azoknak, akik nem hittek abban, hogy bizonyos eredményeket el lehet érni, vagy határokat át lehet törni. 2019 után egy fiatal kenyai futó Kelvin Kiptun elhitte magáról, hogy ő is ezt a kitaposott utat meg tudja csinálni, s 2023-ban 2:00:35-re javította  a világcsúcsot. 

Kiptun lett a következő "history maker", hiszen ő futott először 2:01 alatt maratont. A 2024-re ő lett kikiáltva Kipchoge legnagyobb riválisának a párizsi olimpián (egyben utódjának is), s arra készült hogy áprilisban Rotterdamban hivatalosan is 2 órán belül futja a maratont. Sajnos nem így történt, hiszen idén februárban ő és az edzője az életét vesztette egy autó balesetben. Isten nyugosztalja. 2 év alatt lett "History maker". Hiánya mérhetetlen veszteség a családja, nemzete és a nemzetközi atlétika számára. 

Ez a tragédia Kipchogét újra a párizsi olimpiai esélyesévé tette. Bekele meg tavaly 2:04:19-et, idén meg 2:04:15-öt futott, így ő is bizalmat kapott a szövetségétől, hogy induljon.

Ez a párizsi olimpia maratoni döntője valószínű Kelvin Kiptun győzelmét jelentette volna. Interjúikban Bekele és Kipchoge is nagy veszteségnek tartják őt. A párizsi olimpia maratoni döntője egy megemlékezés lesz Kiptunról. Bekele és Kipchoge olimpiai pályafutásának a vége, s egy utolsó megmérettetése egymással. Ebben a történetben itt nekem nem csak az a fontos, hogy ki fog nyerni, hanem a megtett 21 év és annak méltó lezárása is.

Nézzük ezzel a szívvel majd az olimpián őket és a maratont.