Beszédhiba és az apró győzelmek

Nem titkoltam sosem, hogy dadogtam régen...nagyon súlyosan. Ez ma már 90-95 %- ban elmúlt.

Még van 1-2 csata, amit még meg kell vívnom, de már sokat megvívtam.

Hátha bátorító valakinek a csatáimnak egy fő állomása

A tesitanári diploma megszerzése után esett le nekem, hogy tesitanárként főleg a beszédből fogok élni....Hát nem a beszéd egy dadogó ember minden álma inkább pakolok dobozokat egymásra...

Igyekeztem ezt a szakmát elkerülni....de aztán mégis beadtam a derekam és egyetlenegy állásinterjúra elmentem egy általánosba, amit persze végig dadogtam...de meglepetésemre felvettek.

Elkezdtem tanítani...már a munkába menet végig zongoráztam a szavakat, amiket ki kell mondanom, mert annyira paráztam, hogy nem fog menni.

Az első hetem szörnyű volt. 7 új osztálynak lettem a tesitanára. Minden órát végig dadogtam , el is fáradtam, de ha ez nem volt elég a gyerekek ki is nevettek.

Első hét után megalázva ültem az ágyam mellett és csak zakatoltak a gondolatok bennem, hogy na ezért tényleg érdemes volt diplomát szerezni, hogy utána megszégyenülsz és még ki is nevetnek. Az volt bennem, hogy felmondok....

Akkor egy bibliai Ige jött elém...aki megalázza magát, az felmagasztaltatik. Hát gondoltam, ennél jobban már nem lehet engem megalázni, de mégis legbelül termőföldbe esett ez az Ige. Eldöntöttem , hogy beszélgetek a gyerekekkel erről...úgy sincs mit veszítenem.

Következő hétfőn bementem és elkezdtem osztályonként elmondani, hogy most nem mint David bácsi szeretnék veletek beszélni, hanem mint David. Elsősöknek is elmondtam, akik tágra meredt tekintettel figyeltek rám. ( Szerintem ők jobban izgultak, mint én ). Elmondtam, hogy biztosan nektek is vannak olyan hiányosságotok, ami miatt úgy érzitek, hogy kevesebbek vagytok a többieknél és emiatt szégyelitek. Nekem, Dávidnak ez a dadogás és megkértem minden osztályt, hogy ne nevessenek. Majd mondtam, hogyha valaki mégis úgy érzi, hogy ügyesebb akar nálam lenni, akkor csinálja utánam ezt, s ugrottam minden osztálynak egy hátraszaltót. A gyerekek megtapsoltak, de nem ez volt a fontos, hanem csend lett, amikor Dávid bácsiként kiléptem a szerepkörömből és Dávidként, tökéletlen emberként beszéltem velük, amit nagyon értékeltek

Onnantól kezdve senki nem nevetett többet és nyelvem egy pár %- nyit elkezdett felengedni és folyékonyabban kezdtem el beszélni. Már nem zavart többet ez a beszéd hiba, mert elfogadtak. Az Ige valósággá vált. Megaláztam magam és kaptam egy nyugodtabb évet ott az iskolában, amit sosem gondoltam. Ezek másnak nem is csata, de nekem egy győzelem volt, mivel felismertem, hogy akkor tudod legyőzni azt, amitől félsz, ha szembe mész vele.

Később az osztályban tanítottam és valamiért megemlítettem a dadogásom....majd egy 8-9 éves kisfiú felállt mindenki előtt ( eddig sosem hallottam beszélni) és rettenetesen dadogva megkérdezte tőlem, hogy hogyan jutottam el idáig, hogy már jobban tudok beszélni? Ott egy kicsit könybe lábadt a szemem, mert a kisfiú bemutatta azt, amit eddig nem mert, hogy mindenki előtt megszólaljon , S végig szenvedve, de feltette a kérdést , nem számítva az osztálytársai véleményére, hanem legyőzte saját magát. Ezt a kis történetet akkor elmondtam az osztálynak és mindenki előtt megtapsoltattam a kisfiút, aki nyert egy csatát, ahogy én is már többet A kisfiú elmosolyodott és látszott , hogy mindennél többet jelent neki ez az elismerés

Ez lassan 12 éve történt, de ilyen, vagy ehhez hasonló győzelmeket kívánok mindannyiunknak a félelmeink legyőzésében

Nem baj, ha csak csatát nyersz, mert valamikor később így fogod megnyerni a háborút is Ezért ne add fel....